SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/005 | 4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

Intézmény logo

Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

Határtalanul! – Együttműködés középiskolák között - Debreceni kirándulás

2018. 12. 04-08. között az Adai Műszaki Iskola 4 tanára és 40 diákja látogatott el a „Határtalanul!” program keretében Debrecen városába, iskolánkba. Az itt töltött napok alatt nagyon sok programban vettek részt, együtt iskolánk tanulóival. Bemutattuk nekik iskolánkat – tanműhelyeinket és tantermeinket. Megismerték a Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában folyó képzéseket. Irodalmi-történelmi sétát szerveztünk Debrecenben, melynek során többek között felkerestük a Nagytemplomot, a Református Kollégiumot, a Kollégium gyűjteményeit, a Debreceni Egyetem főépületét és a Nagyerdő nevezetességeit (Békás-tó, szoborpark, Stadion, stb.). Vendégeink és diákjaink felkeresték a National Instruments debreceni üzemét is, ahol megismerkedtek az elektrotechnikai-elektronikai gyártási folyamatokkal is.
Nagy sikere volt a lillafüred-miskolci kirándulásnak is, melynek során felkerestük a lillafüredi Palota Szállót, a függőkerteket, a Diósgyőri várat, az Avasi Református Templomot, és sétát tettünk Miskolc belvárosában. A novemberi utunk során megtervezett áramkörök megépítésére most került sor iskolánkban. Bár a résztvevő tanulók iskoláink 9-12. évfolyamáról kerültek ki, mégis mindenkinek sikerült megépítenie a futófény-áramkört, illetve az astabil multivibrátort. Most következik majd a pályázatot lezáró Témanap, de ezzel csak a hivatalos rész ér véget. Ismerősi-baráti kapcsolatok születtek és tudjuk, hogy találkozni fogunk még! Örülünk, hogy megismerhettük Gilice Hilda igazgató asszonyt, kollégáit – Kosányi Mariannát, Konjević Klarát, Bíró Árpádot és Szécsényi Csongort – valamint diákjaikat! Az utazás legfontosabb élménye a szeretet volt, amivel a diákok és tanárok fordultak egymás felé.
KÖSZÖNJÜK, HOGY RÉSZESEI LEHETTÜNK ENNEK A PROGRAMNAK ÉS KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A SEGÍTSÉGET, TÁMOGATÁST!

    Hajdúságtól Bácskáig beszámoló2.pdf

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

Telefon: +36 52 503 150 (iskola)

E-mail: titkarsag kukac dszcberegszaszi.hu

OM azonosító: 203033/005

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002426


2024Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium