SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/005 | 4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

Intézmény logo

Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. jan. 24.


DSZC Beregszászi

    Egészségügyi képzés

    A 2024/2025-ös tanév nagy újdonsága, hogy bevezetésre kerültek az úgynevezett honvédelmi órák, amelyeket iskolánkban Kéki Róbert Főtörzsőrmester tart. Az első félév során klasszikus tanítási órákon ismerkedhettek meg diákjaink a honvédelem alapjaival, azonban a második félév során már tömbösített órák során gyarapítják tudásukat, és az elmélet mellett még nagyobb teret kapnak a gyakorlati feladatok is.

    Egészségügyi képzés

    2025. január 21-én lezajlott az első ilyen jellegű tanóra, amelyen két tanteremben egészségügyi képzést kaptak diákjaink: az egyik tanteremben a vérzések és törések ellátásáról, rögzítéséről volt szó, míg a másik teremben az újraélesztést próbálhatták ki lelkes nebulóink egy ambu babán és egy gyakorló defibrillátorral. Az óra igencsak hasznos volt, hiszen ezek az alapismeretek sokat segítenek abban, hogy a későbbiekben diákjaink higgadtan tudják kezelni az ehhez hasonló helyzeteket a való életben is.

    A honvédelmi órák a félév további részében hasonlóan érdekes és hasznos tananyagokat tartogatnak diákjaink számára.

    GALÉRIA

    Egészségügyi képzés

    IMG_6157.jpeg
    thumbnail_IMG_6135.jpg
    IMG_6139.jpeg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Egészségnevelési hét

    Egészségnevelési hét

    Kollégiumunkban 2025. április hónapban került megrendezésre az egészség- és fenntarthatósági témahét. Hagyományainknak megfelelően a nagy sikerű, megszokott programok megtartása mellett több új foglalkozással készültünk, amivel színesítettük a témahetet.

    2025. máj. 6.


    DSZC Beregszászi

    Elbúcsúztak kollégiumunk végzősei

    Elbúcsúztak kollégiumunk végzősei

    Kollégiumunk is megtartotta ballagási ünnepségét iskolánk Aulájában 2025. április 29-én. Ez alkalomból kollégiumunk virágos díszbe öltözött. A színvonalas műsor és az ünnepi vacsora közös elfogyasztása méltó búcsú volt a ballagó diákok számára. Az alsóbb évesek, a ballagók búcsúbeszéde, a közös ének meghitt pillanatokat varázsoltak az ünnephez. A ballagók 3-4-5 évet töltöttek el a kollégiumban, amely most a végéhez közeledik. Az előttük álló megmérettetés kapujába érkeztek. Az érettségi- és szakmai vizsgákkal izgalmas napok következnek a kollégisták életében. Sok sikert kívánunk ballagóinknak a megmérettetéseken!

    2025. máj. 6.


    DSZC Beregszászi

    Rendkívüli felvételi eljárás

    Rendkívüli felvételi eljárás

    Intézményünk 2025. május 12. napjától rendkívüli felvételi eljárást hirdet az alábbi tanulmányi területekre.

    2025. máj. 5.


    DSZC Beregszászi


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

    4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

    Telefon: +36 52 503 150 (iskola)

    E-mail: titkarsag@dszcberegszaszi.hu

    OM azonosító: 203033/005

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002426


    2025Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium