SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/005 | 4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

Intézmény logo

Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2023. nov. 21.


DSZC Beregszászi

    Nagy volt az érdeklődés a Beregszászi nyílt napjain

    Nagy sikerrel zárultak 2023. november 17-én a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégiumban az iskolai nyílt napok, melyeken hatalmas volt az érdeklődés. Ezt jól mutatja, hogy az első, októberi és a mostani, novemberi második nyílt napunkon összesen közel 640 fő érdeklődőt láthattunk vendégül iskolánkban.

    Nagy volt az érdeklődés a Beregszászi nyílt napjain

    A színes, interaktív gyakorlati foglalkozások és a központi iskolabemutató előadásokon kívül összesen 10 duális partnercéget is vendégül láttunk nyílt napjainkon, akik szintén érdekes, színvonalas előadások keretében ismertették meg a duális képzéssel és a cégek tevékenységével az érdeklődő pályaválasztás előtt álló diákokat és szüleiket. A kollégiumi elhelyezés iránt érdeklődő vendégeink egy rövid kollégiumbejáró mini túrán is részt vehettek. Minden programmal az volt a célunk, hogy a lehető legjobban tájékoztassuk mind a szülőket, mind a 8. osztályos tanulókat a nálunk tanulható szakmákról, és informáljuk őket, hogy milyen karrierutak nyílhatnak meg a szakképzést választó diákok számára. Úgy érezzük, hogy ez mindkét nyílt napon sikerült is.

    Nagyon szeretnénk megköszönni minden kedves diák és szülő részvételét, akik érdeklődtek iskolánk képzései iránt és ellátogattak hozzánk! Nagyon örülünk, hogy sokuktól pozitív visszajelzést kaptunk a nyílt napok programjaival kapcsolatban! Reméljük, hogy közülük sokan fogják úgy gondolni, hogy pályaválasztáskor a Beregszászi által kínált piacképes szakmák valamelyikét választják, és 2024. szeptemberétől, mint „Beregszászi” diákot és szülőt üdvözölhetjük őket újra iskolánkban!

    Mindenkinek jó döntést és sikeres pályaválasztást kívánunk!

                A Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium Vezetősége és Oktatói közössége

    GALÉRIA

    Nagy volt az érdeklődés a Beregszászi nyílt napjain

    IMG_3554.jpg
    IMG_3548.jpg
    IMG_3547.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Irodalmi verseny

    Irodalmi verseny

    Szabó Magda írónő tiszteletére irodalmi-történelmi emlékversenyt rendeztek Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában a Matula-napokon 2024. október 3-án.

    2024. okt. 10.


    DSZC Beregszászi

    Beregszászis siker a Profi-T-Ability vetélkedőn

    Beregszászis siker a Profi-T-Ability vetélkedőn

    A Profi-T-Ability logisztikai társasjáték országos bajnokságának területi fordulóját 2024. szeptember 27-én rendezték meg Debrecenben. A verseny a Kossuth téren zajlott 20 csapat, azaz 80 diák részvételével. Az első 4 helyezett tanuló jutott tovább a budapesti döntőbe, köztük iskolánk 2 diákja is. Éles Bence (11.c) a harmadik, Nagy Dávid (11.c) a negyedik helyen végzett a területi fordulóban. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik az országos versenyen!

    2024. okt. 1.


    DSZC Beregszászi

    Sportnap a Kollégiumban

    Sportnap a Kollégiumban

    A Magyar Diáksport Napja 2024.szeptember 27., melynek alkalmából kollégiumunkban sportnapot szerveztünk.

    2024. szept. 30.


    DSZC Beregszászi


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

    4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

    Telefon: +36 52 503 150 (iskola)

    E-mail: titkarsag kukac dszcberegszaszi.hu

    OM azonosító: 203033/005

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002426


    2024Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium