SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/005 | 4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

Intézmény logo

Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2023. jún. 1.


Beke Ivett

    Oktatóit és munkatársait díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum

    Pedagógusnap alkalmából, idén is elismerte kiváló eredményeket elért oktatóit és dolgozóit a Debreceni Szakképzési Centrum. Három kategóriában, 12 díjazott kapott elismerést csütörtökön. „Az év oktatója” és „Az év dolgozója” kitüntetések mellett, újdonság, hogy a „A debreceni szakképzésért” díjat ebben az évben először, - hagyományteremtő szándékkal - a centrum az egyik kiemelt stratégiai partnerének dolgozójának is odaítélte.

    Oktatóit és munkatársait díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum

    Az eseményen Papp László polgármester köszöntő beszédében elmondta: Debrecen, mint nagymúltú iskolaváros csaknem fél évezred múltán is változatlanul az oktatásra, az oktatásfejlődésre gyakorolt hatására alapozza jövőjét. Az oktatás és nevelés az élet minőségét, az egyén és a közösség sorsát határozza meg, hozzátette, a magas színvonalú oktatás teszi lehetővé azt, hogy olyan értékorientált fiatalok keljenek útra kilépve az intézményekből, akik képesek megfelelni a változó világ kihívásainak, így képesek komoly szakmai munkára, képesek stabil családot és erős közösségeket alkotni. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy ennek a folyamatnak a kulcsa a pedagógus, aki pallérozza az elmét, segít kibontani a tehetséget, útmutatást ad az élethez, teszi ezt elkötelezetten, megbízhatóan és szeretettel. Papp László emellett rámutatott, a tanár olyan közösséget is épít, amelyben mindenki számíthat a másikra, ahol mindenki egyformán fontos, ahol figyelünk egymásra. Kiemelte, a gazdasági fejlődés az oktatást is arra készteti, hogy lépést tartson a változásokkal, úgy fogalmazott: Debrecen oktatási alapelve, stratégiája, hogy a képzett munkaerőért folyó verseny ne a munkaerőpiacon, hanem az iskolapadban kezdődjön. Úgy véli, ha a debreceni iskolákat választó diákok korszerű tudást, minőségi körülményeket, biztos munkahelyeket találnak a városban, akkor itt maradnak, itt alapítanak családot, és itt hasznosítják tudásukat. Ezért van rendkívüli jelentősége – tette hozzá, - a Debreceni Szakképzési Centrumnak, annak a 900 pedagógusnak és 300 pedagógusmunkát segítő dolgozónak, akik most már csaknem 12 ezer diákot oktatnak és nevelnek. Papp László hozzátette, bár az önkormányzat nem fenntartója a szakképzési centrum intézményeinek, mégis magáénak érzi a DSZC iskoláit, nem csak lélekben, hanem az együttműködéseket és a fejlesztéseket tekintve is. Úgy véli, ez kötelessége is a városnak, hiszen több mint 70 ezer diák tanul Debrecenben, a jól képzett fiatalok kinevelése pedig közös felelősség.

     

    Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja köszöntőjében elsőként arra kereste a választ, hogy miben rejlik Debrecen eredményessége, a „debreceni csoda”. Úgy véli, Debrecen mindig a tudásnak, a szellemi központnak volt az atyja. „Debrecen ősi iskolaváros, a tudástőke forrása” – fogalmazott. Debrecen vonzó város, amelynek több oka is van: úgy véli a pénztőke oda megy, ahol a szellemi tőke van, és Debrecen ennek a szellemi tőkének a fővárosa; vonzza a befektetőket, amely mindig újabb és újabb kihívások elé állítja a szakképzési centrum intézményeit. Tirpák Zsolt elmondta, a DSZC oktatói és dolgozói példamutató munkával felelnek meg a mindennapoknak, és ezeknek a kihívásoknak. A kancellár rámutatott, hogy az oktatói feladatait elemezve, látszik, hogy újraértelmeződött a tudás és a tudás átadásának módja. A tudáshoz a tanulók nagyon sok csatornán hozzájuthatnak, de a tanár adja a hitet, a reményt és a szárnyakat a diákoknak: hitet abban, amit tesznek, és amiért teszik, energiát és elkötelezettséget ad; úgy véli, reményt és szárnyakat adni, útra bocsátani hatalmas felelősség, aminél „nincs is nagyobb és nemesebb feladat”. Rámutatott, hogy nemcsak oktatók, hanem oktatást támogató munkatársak is segítik a mindennapokat, az ő közös együttműködésük adja az iskolák működését. Tirpák Zsolt felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági kapcsolatot is kiemelt fontosságúak, idén először a gazdaságból érkező „kolléga” is részesült díjazásban. Ezt elsőként a Vitesco Technologies Hungary Kft. HR igazgatója, Makray Réka vehette át, ezzel példázza a DSZC egyik fontos hitvallását, miszerint gazdasági együttműködés nélkül nincs tudás, nincs önhit, nincs új remény, és nincsenek új szárnyak, hiszen a tanulók a gazdasági partnerek segítségével ismerhetik meg a tudás értékét.

     

    Díjazottak:

    "Az év oktatója a Debreceni Szakképzési Centrumban - 2023"

    Paulovits György (Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum)

    Bunyáné Szabó Ildikó Erzsébet (Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum)

    Csorba Emese (Debreceni SZC Vegyipari Technikum)

    Pálné Csapó Mónika (Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

     

    "Az év dolgozója a Debreceni Szakképzési Centrumban - 2023"

    Karsa Sándor (Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum)

    Kovács-Iván Mónika (Debreceni SZC Központi Munkaszervezete)

    Balogh Róbert Márton (Debreceni SZC Központi Munkaszervezete)

    Racz Nóra (Debreceni SZC Központi Munkaszervezete)

     

     

    „A debreceni szakképzésért - 2023"

    Dienes Zoltán Tibor (Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum)

    Lengyelné Szabó Mónika (Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola)

    Leppné Benke Ilona (Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola)

    Makray Réka (Vitesco Technologies Hungary Kft.)

    GALÉRIA

    Oktatóit és munkatársait díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum

    DSC_0135.jpg
    DSC_0153.jpg
    pedagogusnapi dijatado (8 of 12).jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Használd ki a lehetőséget, jelentkezz DSZC Nagykövetnek!

    Használd ki a lehetőséget, jelentkezz DSZC Nagykövetnek!

    Ismét nagy várakozással keressük Nagyköveteinket, akik korosztályuk hangjaivá válnak és betekintést adnak a szakmájuk rejtelmeibe és iskolájuk életébe.

    2024. ápr. 8.


    DSZC Beregszászi

    JövőKép Expo - Képzés és Karrier a KKV Szektorban

    JövőKép Expo - Képzés és Karrier a KKV Szektorban

    Az EDC Debrecen, a VOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei szervezete, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Debreceni Szakképzési Centrum közös szervezésében április 4-én várunk minden érdeklődőt a JövőKép Expo-ra! Képzés, Karrier, Versenyképesség – Térképezd fel a debreceni KKV szektor által nyújtott karrierlehetőségeket!

    2024. ápr. 4.


    DSZC Beregszászi

    A víz világnapján

    A víz világnapján

    A csapvíz az egyik legnagyobb kincsünk s egyben a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszerünk. A víz világnapja alkalmából, 2024.03. 22-én iskolánk 12.e osztálya Gergelyné Bruckner Enikő osztályfőnök és Szilágyi Tibor egyetemi hallgató kíséretében ellátogatott a Debreceni Vízmű Zrt. Benczúr Gyula utcai telephelyére.

    2024. márc. 22.


    DSZC Beregszászi


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium

    4032 Debrecen, Jerikó u. 17.

    Telefon: +36 52 503 150 (iskola)

    E-mail: titkarsag kukac dszcberegszaszi.hu

    OM azonosító: 203033/005

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002426


    2024Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium