Hírek
2025. jún. 3.
DSZC Beregszászi
Rendhagyó honvédelmi órák
Május során a 9. évfolyamos tanulók számára ismét rendhagyó honvédelem órákra került sor Kéki Róbert és a Honvédség szervezésével.

A 9. c,d és e osztályok május 7-én Budapesten tettek egy városnéző sétát, valamint a Parlamentet járták be egy tárlatvezetésen. Az osztályokat Dudás Enikő, Szabó Anett és Szanyi Norbert osztályfőnökök, valamint Várhidiné Bártfai Rita és Karczub Csilla oktatónők kísérték.
Május 15-én a 9.a és b osztályok Szücs Sándor és Kazsuk Andrea osztályfőnökök kíséretében az újfehértói Honvédelmi Sportközpontban vettek részt egy igen változatos programban, melyben a tanulók és az oktatók kipróbálhatták az íjászatot, a blazepodot, a szimulációs lövészetet, de a küzdősportokba is betekintést nyerhettek.
GALÉRIA
Rendhagyó honvédelmi órák



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Diákjaink segítettek
Kollégiumunk néhány természetbarát diákja 2025.06.12-én este egy sérült, röpképtelen varjút pillantott meg az intézménynél. Azonnal jelezték az ügyeletes tanárnak, közösen értesítették a Hortobágyi Madárkórházat. Az egyeztetést követően együttesen befogták a sérült madarat és biztonságos helyre tették. Rövidesen Töviskes Krisztián Sándor oktató elszállította a kis sérültet a madárkórházi önkénteseknek, akik gondjukba vették is vették a fiatal varjút. Mielőbbi szárnyalást kívánunk!
2025. jún. 17.
DSZC Beregszászi

Határokon átívelő összetartozás – Kassai emlékeink nyomában
Iskolánk 10.c és 10.d osztályos tanulói és négy kísérő oktatójuk (Füzes Veronika, Harsányiné Szécsi Ibolya Gizella, Ács Gábor és Nagy Sándor Ádám) különleges élményekkel gazdagodott 2025. május 30-án, amikor a Rákóczi Szövetség támogatásával Kassára és Betlérbe utaztak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
2025. jún. 10.
DSZC Beregszászi

Közösségépítő lézerharc
Kéki Róbert szervezésében iskolánk 9.a, b és e osztályaiból mintegy 30 tanuló vett részt a debreceni Rigó utcai lézer pincében május 27-én, ahol a tanítás után egy kötetlenebb programon került sor az osztályok közötti csapatépítésre.
2025. jún. 3.
DSZC Beregszászi